Ez azért még mindig durva. Több hónap és még mindig bennem van. Vagy inkább kussoljak? Attól jobb lesz? De kinek? Ugye?
Gyerek név nélkül? Élhet. Nem életfeltétel. De névvel könnyebb behívni. Akkor?
Rákoscsabai kutyasuli.
Ide jártunk. De ne rohanjunk. Valamikor réges régen, találkoztam egy mudival, volt vele egy gazdi is, de a kutya megfogott, és tudattal, vagy tudat alatt -nyakban- egy ilyen házőrző terelőt gondoltam. Kutyát. Ebet. Büdös disznót. Tekerjünk az időn. És lett. Előbb egy, cifra, gyönyörű, majd másnapra kiharcolta, kihisztizte, hogy árnyék is kell neki. Az árnyék meg olyan, hogy fekete. Suba és Hamu, mert nem kell mindennek a becses nevét nézni, lehet kitalált is. Megtévesztő. Így soha nem jön rá senki.
Kell neki a szocializáció, huszonegyedik század, menjünk, keressünk kutyaiskolát, kutyaovit. Első blikk, celeb-rossz. Nagyon. Nem azt mondták, hogy jónapot, hanem az személyzeti bejárat, rossz helyen kopogtatsz. Hja. ez ilyen? Akkor szevasz, de ha nincs adjonisten, nem lesz pá sem, mentünk onnan. Jött újabb ötlet, kutyasuli.hu. Néztük nézegettük, a népszigetiről írtak jókat, mudisok is, hát legyen, de a rákoscsabai az csábítóbb, mert hazafelé szülőkhöz útba esik, oktatás végeztével meg tud maradni a hétvége egy része. Legyen. Telefon, minden okés, kis káromkodás, mert akivel beszélünk épp vezet. Autót. Talán.
Szombat. Megjelenünk. Időben. Furán gondolkozunk, mert első alkalommal ilyen helyen nem tudhatjuk szokásokat, várna az ember egy-két bátorítást. Ebek titokban szánhúzós filmeket nézhettek, mert húznak. Huhúú. És ki is csaholnak. Az ovivezető ebére is. Aki vissza. Nem az eb. Az ember. Az oktató. Ez pedig nem jó jel, mert hát honnan a fenéből tudhatnánk, hogy mit kell csinálni? Vagy mások tudják, és a közösség miatt mennek?
Ennyi mára.
Folyt köv
